Segítség!

Nem új résszel jövök sajnálom. Remélem a hétvégén már tudok hozni. Helyette a segítségeteket kérném.

TÁRSSZERKESZTŐ KERESTETIK!

Drága bétámnak Bloodorange-nak van több nagyon jó blogja. Az egyik ilyen az Összefonódó utak ( itt: http://oszefonodoutak.blogspot.hu/ ) .Nincs ideje egyedül vezetni három blogot. Ezért meghirdetett egy társszerkesztői posztot,amit nagyon egyszerűen,egy kisebb verseny keretein belül fog kisorsolni.

A feladat pedig nagyon egyszerű. Egy max 1000 szavas novellát kell írni, F1 fanfiction kategóriába "Vakrandi" címmel. Jó lenne,ha minél jobban elengednétek a fantáziátokat,és minél kreatívabb alkotásokat kapna Bloodorange.

A munkákat a bloodorange07@yahoo.com címre várja,és reméli lesznek jelentkezők.

A verseny határideje pedig e hónap vége,vagyis November 30.

Legyetek jók és várja a leveleiteket!

Segítsetek neki, mivel nem lenne jó, ha egy újabb minőségi blog zárna be időhiány miatt.

 

Köszönjük szépen a  segítséget.

Puszi:

        Réka

16.rész

 Sziasztok!

Itt az új rész. Ezt nagyon szeretem. Remélem nektek is tetszik.

Szeretném megköszönni Piri Rékának az állandó kommentek. Innen a távolból is kívánok ezzel a résszel nagyon Boldog Névnapot! ( előre köszöntöm :D )

Jó olvasást!

Puszi:

               Réka

 UI.: A " Házak" fülecske alatt, megnézhetitek a házat, ahogy én elképzeltem.

16.rész:

Elina sz.:

Reggel mikor felriadtam az elsőre megijedtem, mivel nem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán rájöttem, hogy igazából arra keltem, hogy nagyon melegem van. Seb a karjait óvóan körém fonta és közben magához szorított. Még most is védett. Megpróbáltam visszaaludni, de nem sikerült, ezért inkább a tegnapi napon járt az eszem. Seb családja annyira kedves volt velem, én meg olyan távolságtartó. Szégyelltem akkor és most is magam. Ma elnézést kell tőlük kérnem. Már egy ideje forgolódtam, amikor úgy döntöttem, hogy ideje felkelnem. Óvatosan lefejtettem magamról Seb kezeit és kicsúsztam az ágyból. Mikor visszanéztem ő már a párnámat ölelte helyettem és motyogott valamit az álmában. Annyira aranyos volt, ahogy a haja az arcába hullt és csendben szuszogott. Egy ideig csak néztem. Nem akartam megzavarni az álmát. Nem tudom mennyi

ideig szemlélődtem csendben, de mikor ránéztem az órára az reggel fél hetet mutatott úgy döntöttem, hogy ideje felöltöznöm. Csendben készülődtem, felvettem egy egyszerű szürke kinyúlt pulóvert és leggingset. 

Oldalra fontam a hajam, utána pedig belebújtam a benti cipőmbe. Mielőtt kimentem volna adtam egy puszit a borostás arcára ő pedig elmosolyodott. Csendben lementem a konyhába. Amikor beléptem észrevettem a konyhában serénykedő Heikkét.

- Jó reggelt! – köszöntem bátortalanul.

- Neked is Lina. – mondta nagyon aranyosan, közben pedig letett elém egy nagy bögre teát. - Gondoltam jól fog esni. – utána leült velem szembe.
- Köszönöm. Szeretnék elnézést kérni, amiért olyan tartózkodó voltam az este.
- Nem kell. A fiam nem tudta tartani a száját. – közben pedig az asztalon lévő kezem kezdte el simogatni. A szemembe pedig könnyek szöktek, már ettől a kis apróságtól is.– Ezt senki nem tudja könnyen átvészelni. Azon csodálkozom, hogy amikor a fiúkat megláttad nem szaladtál el innen. Mi a baj? – kérdezte meg az egyre szaporábban hulló könnyeim láttán Seb mamája.
- Hiányzik az anyukám. Nem mondtam el neki, nem mintha lett volna rá időnk. Csak úgy eljöttünk. Ilyenkor mindig megölelt. – mondtam már sírva. Ekkor Heikke felállt odajött mellém és átölelt.
- Tudom, hogy nem vagyok az anyukád, de egy anyai ölelés mindig jól jön. Mit csinált anyukád a mikor sírtál?
- Hát akkor fogtunk neki sütit sütni.
- Akkor mi is ezt fogjuk csinálni.
- De hát itt vannak a fiúk, meg Norbert és én nem akarok terhedre lenni.
- Nem vagy a terhemre. Sőt amúgy is kellene csinálni hiszen, mindenki imádja a sütit. – mondta és közben letörölte az arcomról a könnyeket.
- Heikke!
- Mond? – közben pedig már nyakig a konyhaszekrényben kutatott.
- Fabi-nak nincs ma suli?
- Jaj! Nem keltettem fel! – ezzel már szaladt is az emeletre, hogy felébressze a kisebbik fiát. Én addig szemtelenül, de benyúltam a hűtőbe kivettem a tejet egy tálba öntöttem abba pedig a FABI feliratú dobozból gabonapelyhet tettem. Utána pedig neki álltam szendvicset készíteni Seb öccsének. Ekkor Heikke szólalt meg mögöttem. – Mi jót csináltál?
- Ne haragudj nem akartam.
- Egyáltalán nem baj. Ügyesen feltaláltad magad.
- Köszönöm.
- Jó reggelt! – hallatszott egy álmos hang a konyhaajtóból. Fabi leült a müzlis tálja elé és szinte csukott szemmel kanalazta magába cornflakest.
- Mintha Sebet látnám. – kuncogtam az orrom alatt közben pedig végeztem a fiúnak szánt szendviccsel, amit becsomagoltam és elé raktam.
- Miért? –kérdezte meg Heikke aki Fabit próbálta ébren tartani, hiszen a feje majdnem belesett az előtte lévő reggelijébe.
- Amikor korán kellett mennie a gyárba ugyan ilyen volt. Ha nem beszélek hozzá szerintem elaludt volna az elé tett rántotta felett.
- Szóval együtt laktok?
- Fogjuk rá. Mondjuk inkább úgy, hogy véletlenül összeköltöztünk.
- Ezt mindjárt folytatjuk! Fabian, most azonnal irány az iskola! – azután, hogy kitessékelte a fiát és útnak indította, visszajött hozzám. Hamarosan csatlakozott Norbert is, aki sietett, hogy Seb házán a végső simításokat felügyelje. Miután Heikke kipakolt mindenkit a konyhából előszedte a süti receptet és előszedte a hozzávalókat. Már azt hittem elfelejtett mindent, amikor megszólalt a méricskélés alatt. - Elmondod nekem, hogy lehet véletlen összeköltözni?
- Hát, soha nem mondtuk ki, hogy együtt lakunk. Mivel sokat akartunk együtt lenni ezért gyakran találkoztunk. Seb pedig gyakran időzött nálam. Nem mondtuk ki, hogy összeköltözünk. Egyszer csak ott volt a fogkeféje, majd már a táskája, végül kulcsa is lett a lakáshoz.
- Ez igazán érdekes. – mondta Heikke és elkezdte össze összeönteni az alapanyagokat.
- Zavar?- kérdeztem rá nyíltan. Nincs értelme köntörfalazni.
- Nem. Örülök annak, ha a fiam boldog.
- Köszönöm. Heikke, de ugye tudod, hogy Seb ebből a sütiből „igazán” nem ehet?- utaltam a cukros-vaníliás tésztájú, csoki darabos és aszalt gyümölcsökkel teli süteményre. Minden benne volt, ami számára tilos volt.   

- Amiről Heikki nem tud, az nem fáj. Igaz? – kérdezte nevetve. Majd még több csoki pelyhet szórt bele. – Erre még rakunk egy kis mázat is. Ha már bűn, legyen igazán édes. – nevetett fel. Nagyon sokat beszélgettünk, amíg készültek a sütik. Szóba jött a Forma1, apáék, Seb és még sok nőies téma. Épp a mázat kentük rá a kihűlt sütire, amikor megjelent a kómás fejű Seb.

- Jó reggelt mindenkinek!
- Szia! – köszöntem neki,ő pedig lehajolt és megcsókolt és leült mellém.
- Szervusz, Kisfiam! Hogy aludtál? - Köszönöm jól. mi finomat csináltok? – majd belemártogatta az elcsent kekszet a csokis mázba. Erre az anyukája rácsapott a kezére. –Ezt most miért kaptam?
- Nem illik belenyúlni a sütibe. Egyébként sem ehetnél belőle ez egy cukorbomba és rendesen kéne reggelizned. – dorgálta Heikke a fiát, közben pedig hordta az asztalra a reggelihez szükséges ételeket én pedig tovább kentem a mázat a sütire. – Lina neked pedig rendesen kéne enned. Annak ellenére, hogy gasztronómiával foglalkozol, nagyon sovány vagy.
- Nem kell aggódni Heikke. Csak mostanság, nincs étvágyam ennyi az egész.
- Csak nem? – állt meg a pohárral a kezében Heikke és a szemét járatta kettőnk között. Seb csak tömte a fejét én meg döbbentem néztem az édesanyjára. A csendre még ő is felkapta a fejét.
- Nem Heikke. Nem vagyok terhes. – válaszolta és erre a mondatomra Seb félre nyelte a falatot és elkezdett köhögni. A végén már könnyezet és csak annyit kérdezett.
- Miből gondoltad ezt anya?
- Lina mondta, hogy mostanában nincs étvágya. Én ugyanígy voltam veled. Csak ezért.
- Biztosíthatlak, hogy nem vagyok terhes. – Seb gyorsan másra terelte a témát.
- Apa merre van?
- A házadon ma végzik az utolsó simításokat. Azokat ellenőrzi. Ma megy el a lakberendező brigád.
- Akkor kész van?
- Igen. – felelte mosolyogva az anyukája.

- Akkor megyünk és megnézzük milyen lett.

- Kik? – kérdeztem naivan.
- Mi!- mondta és felrántott a helyemről. – Irány fel, öltözni. Ha végeztél gyere le én itt várlak.
- Rendben. Sietek. – felszaladtam a szobájába és átöltöztem egy kicsit vastagabb ruhákba. Ahogy végeztem leszaladtam az előszobába, ahol Sebastian már várt felöltözve épp a telefonját nyomkodta nagyban. A hangok alapján éppen játszott valamit. Megköszörültem a torkom, erre elrakta a telefonját én pedig gyorsan felvettem a bakancsom. Már léptünk volna ki az ajtón, amikor Heikke utánunk szólt.
- Gyerekek! Itt egy kis süti, vigyétek már el apádnak. – mondta Sebnek, majd az én kezembe nyomta a kosarat. – Nálad nagyobb biztonságban van és biztosra tudom, hogy Norbertnek is jut belőle. – súgta az asszony a fülembe.
Megállapítottam magamban, hogy Heppenheim egy csodálatos város. Csendes és nyugodt. Igaz néhányan megállították Sebet. De egyikük sem volt tolakodó. Találkoztunk a volt óvó nénijével, aki könnyekig meg volt hatva a sikerei miatt. Sok mindenről beszélgettünk, de a Heikke által vélt „baba-dologról” egy szót sem ejtettünk. Inkább kerültük a témát. Már vagy 15 perce sétáltunk, amikor megálltunk egy téglafalú kis ház előtt.       

- Itt is volnánk.           

 - Ez a te házad? –kérdeztem döbbenten, olyan volt, mint a mesékben. A fal kívülről téglákkal kirakva, az ablakkeretek fehérre meszelve, azokban pedig virágok pompáztak.     - Igen. – mondta közben pedig a sarkán hintázott előre-hátra.
- Ez gyönyörű megmutatod belülről is?
- Persze. Gyere. – mondta majd kézen fogott és a bejárat felé kezdett el húzni. Ott az ajtón egy Norbert által írt üzenet volt, hogy hamarabb végeztek, mint gondolta. Ő elment, mert más dolga akadt. – Még jó, hogy hoztam magammal kulcsot.
A ház egyszerűen csodás volt. Egyszerre volt hagyományos és mégis fiatalos. Nagy tágas terek voltak benne. A nappali és az étkező egy légtérben volt. A konyha hatalmas és jól felszerelt volt. A földszinten volt egy dolgozó és könyvtárszoba is. Fent az emeleten 4 háló volt, de ebből csak egy volt berendezve, Seb hálószobája. A padláson pedig egy hatalmas nyitott és világos tér volt. Itt megálltunk beszélgetni.
- Ugye nem akarod a meseszép teret edzőteremnek berendezni.
- Még nem gondolkoztam el róla, de nem rossz ötlet. – mondta, majd hátulról átkarolt és a nyakamba puszilt.
- Ez a hely tökéletes lenne játszószobának.
- Minek?
- Játszószobának, a gyerekeidnek. Gondold el, az egész szoba csupa szín lenne. A falakon mesefigurák integetnének. Az egyik sarokban egy hintaló, a másikban egy rajzasztal, a polcokon tömérdek mesekönyv. Mindenhol plüssök. – képzeltem magam elé a teret lecsukott szemmel. A gondolataimból Seb rideg hangja rántott vissza.
- Ott még nem tartok.
- Ne haragudj nem akartam beleszólni. - válaszoltam majd lesiettem a lépcsőn.
- Lina! Várj meg. – még az emeleten utolért és berántott a hálóba. – Nem akartalak megbántani.
- Nem bántottál meg.
- De igen. Csak dühít az egész.
- Mi?
- A helyzet. Veled el tudnám képzelni az életem, de ehhez lépnünk kell. Nagyon sokat gondolkodtam idefele jövet. Most, hogy kirúgtak, már semmi nem köt a szüleiden kívül Angliához, ugye?
- Igen.
- Akkor azt szeretnék megkérdezni valamit.
- Mond. – válaszoltam halkan.
- Elina Horner, hozzám költözöl Svájcba?

15.rész

 Sziasztok!

Na itt is van a mai rész. Őszintén megvallva, az előző résszel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Örülök mert eggyel több feliratkozóm van és rengetegen néztétek meg a blogot. Ebből kifolyólag nem értem, miért csak 1 ember vette a fáradságot, hogy kritikát írjon? Pont ahhoz a részhez jött volna jól a támogatás. Na mindegy nem hisztizek tovább.

A mai rész kicsit könnyedebb, mint az előző.

Jó olvasást!

Puszi:

            Réka

15.rész:

Seb sz.:

Nagyon örültem neki, hogy Lina alszik. Mivel első osztályra foglaltam helyet, minket felengedtek. Ahogy felértünk és elfoglaltuk a helyünket, elaludt. Még arra sem ébredt fel, amikor bekapcsoltam a biztonsági övét. Nagyon fáradt lehetett szegény, ha ezt sem érzékelte. Rögtön a felszállás után a vállamra hajtotta a fejét, hogy kényelmesebben pihenhessen. Most végre nyugodt volt.

Kibámultam az ablakon és visszagondoltam a reggeli eseményekre. Nagyon megijedtem, amikor megláttam reggel a kezében azzal a nagy konyhakéssel. Az arca sápadt volt, a szeme körül fekete karikák virítottak, az állán pedig volt egy lilás zúzódás. Miután bevittem a nappaliba és elmesélte mi történt. Rettenetesen dühös lette. Szívem szerint, kinyírtam volna, azt a mocskot. De ő tiltakozott ellene. Ahogy ott állt előttem a túlméretezett fekete pulóverében és a könnyes szemeivel rám nézett, nem tudtam neki ellent mondani. Nem csináltam hülyeséget. Az egyetlen lehetőségnek a menekülést találtam. El kellett hoznom. Erre jó indok, hogy bemutassam a szüleimnek. A sálat és a kést eldugtam, amíg ő készült. Miután végzett simán beraktam a kocsiba és elindultunk Heppenheim-ba.

Ezen gondolataimból a légi utaskísérő hangja szakított ki, aki jelezte, hogy nem sokára landolunk és kapcsoljam be magam. Hiába nem akartam, fel kellett keltem Linát.

-        Lina! Itt az ideje, hogy felkelj! Nem sokára landolunk. – miközben ezt mondtam, megpusziltam a haját és simogattam az arcát. Erre ő hirtelen felébredt, majd elkezdte kapkodni a fejét. – Nyugi itt vagyok!

-        Ne haragudj, megijedtem! Azt hittem, hogy…

-        Tudom. De ő nincs, itt csak én vagyok.

-        Jó. – fújta ki a benntartott levegőt. – Mikor is érkezünk meg?

-        Nem sokára, Frankfurttól még durván 45 perc Heppenheim.

-        Izgulok. –mondta ki, miközben becsatolta az övét.

-        Ugyan, miért?

-        Egy olyan lány után viszel oda, mint Hanna. Ő tökéletes volt. Gyerekkorod óta ismerik. Tudják minden hibáját. Bennem meg csak azt fogják látni, aki az ő helyére lépett.

-        Kérlek ez butaság. Hagyjuk ezt abba, jó?

-        Rendben.

Miután landolt a gépünk kimentünk a terminálba, ahol meglepetésemre nem voltak fotósok. Kint megtaláltam a kocsim, amit még múltkor hagytam itt, hogy vigyázzanak rá. Bepakoltuk a cuccainkat, beültünk és elindultunk Heppenheim felé. Lina az egész úton nagyon csendes volt. Nem láttam rajta mást csak idegességet. Amikor aztán először kiírták a szülővárosom nevét, akkor láttam, hogy elfehéredik. Erre elnevettem magam.

-        Most miért nevetsz?

-        Ha látnád magad, nevetnél.

-        Ugyan miért?

-        Falfehér vagy és attól félek, hogy nem sokára hányni fogsz.

-        Nem vagyok fehér és nem fogok hányni. – mondta és dacosan felcsapta az állát.

-        DE. Én tudom mi a betegséged oka!

-        Na mi az okos tojás? Hallgatlak.

-        Félsz a családomtól.

-        Ez nem igaz. Én nem félek tőlük.

-        Akkor mi a baj?

-        Félek attól, hogy milyen véleménnyel lesznek rólam.

-    Tudom, hogy nem lesz semmi baj. Szeretni fognak azért, aki vagy.  –mondtam és megpusziltam a kezét.

-        Köszönöm. – egyre jobban faltam a kilométereket Heppenheim felé. Mikor beértünk a város szélére, Lina megszólalt mellettem. 

 –  Ez egy vicc ugye?- mutatott egy Vettelheim-es táblára, a város nevét jelző útjelző alatt.

-        Nem.

-        Őszintén, mi vagy te itt? Szent?

-        A-a. Én vagyok a város büszkesége. – húztam ki magam.

-        Üdv, a Vettel birodalomban! – jegyezte meg gúnyosan mellettem. De nem sértődtem meg.

-        Irigy vagy?

-        Ki nem? „Elneveznek” rólad egy várost, a Forma-1 a munkahelyed, gazdag vagy és pofátlanul jóképű.

-        Pofátlanul jóképű vagyok?

-        Istenem te is megragadtad a lényeget. – mondta nevetve. Még akkor is mosolygott, amikor a házhoz értünk.

-        Itt vagyunk. – mondtam ki a nyilvánvaló tényt.

-        Akkor menjünk be. – rábólintottam, kiszálltunk én pedig megfogtam a kezét és bevezettem.

-        Hahó! Itt vagyunk!- kiabáltam be a házba miután becsuktam az ajtót magunk után. Hallottuk a lábdobogást és éreztem, hogy megremeg a keze az enyémben. Ekkor láttuk meg az öcsémet.

-        Anya! Itt van Seb egy csinos lánnyal!- kiáltott be a konyhába.

-        Fabian és Sebastian Vettel! Milyen tiszteletlenek vagytok a vendégünk előtt! Ilyennek neveltünk mi titeket? – halottam meg anya hangját.

-        Én mit csináltam? – kérdeztem meg.

-        Egyikőtök sem tud csendben lenni, pedig itt vagyok a közelben. – eközben megjelent a konyhaajtóban. – Kisfiam nagyon régen láttalak. –közben magához vont és körbepuszilt. – Be sem mutatod a bájos kísérőd?

-        Anya ő a barátnőm. Elina Horner.  Elina ő az én anyukám Heikke Vettel. 

-        Szervusz, drágám. Örülök, hogy megismerhettelek. – majd őt is megpuszilta.

-        Én is örülök, hogy megismerhetem önt Frau Vettel.

-        Csak Heikke.

-        Köszönöm. – ekkor az öcsém felé fordult. - Bizonyára te vagy Fabian a család legfiatalabb tagja. Elina vagyok. – a párom pedig a kezét nyújtotta

-        Én meg Fabi vagyok Szia.- ekkor vettem észre, hogy apa nincs itt.

-        Apa?

-        Felügyeli a házad felújítását.

-        Mikor jön haza?

-        Egy fél óra. Addigra elkészülök a vacsorával.

-        Mit főztél?

-        Csak összedobtam valamit.

-        Azaz? – nyaggattam tovább.

-        Bécsi szelet, sült krumpli és almás pite. Remélem jó lesz Elina. Ha nem gyorsan csinálok egy kis salátát.

-        Nem kell nekem más. Nagyon szeretem.

-        Jó akkor pakoljatok be. Seb Melanie és Stephanie is hazajön. Így a te szobádban lesztek. Jó így?

-        Tökéletes. –mondta helyettem Lina.

Ezután bepakoltunk a kocsiba. Időközben hazaért apa is. Láttam rajtuk, hogy szimpatikus nekik Lina. Ám anyán láttam, hogy agyal. Észrevehette, hogy Lina visszafog valamit. Apát és Fabit rögtön levette a lábáról, habár kicsit távolságtartó volt velük. Nagyon jól elbeszélgettünk, sokáig ezért ő szinte rögtön Fabi után elment aludni, őt követte apa is, mivel holnap dolgoznia kell. Végül anyával ketten maradtunk.

-        Mit szeretnél tudni?- szegeztem neki a kérdést.

-        Én nem szeretnélek faggatni.

-        De?

-        Elina egy nagyon aranyos és bájos lány, de van benne valami merev főleg apáddal és az öcséddel szemben. Ezt főleg vacsora alatt figyeltem meg.

-        Aha.

-        Nekem fontos a boldogságod. Ő pedig más.

-        Nem más. - mondtam neki.

-        Akkor miért ilyen tartózkodó? Történt vele valami?

-        Ezt honnan veszed?

-        Lényegtelen. Beletrafáltam?

-        Igen.

-        Elmeséled? –kérdezte majd megsimogatta a kezem.

-        Anya. Amit most mondok, azt nem mondhatod el senkinek. – ekkor elkezdtem mesélni neki a tegnapi és a mai nap eseményeit. A végén már sírt.

-        Istenem. Mit élt át az a kislány. – suttogta maga elé.

-        Igazából, azért jöttünk, hogy nehogy megtalálja az a féreg.

-        Jól tettétek. Na sipirc aludni. Holnap fáradt leszel és még meg kell nézni az házad is.

-        Köszönöm anya.

-        Ez a dolgom fiam. Jó éjt. – mondta és megpuszilt.

-   Neked is.- Felbattyogtam az emeletre, ott a szobámban Lina már aludt. Mikor befeküdtem mellé, hirtelen felriadt és felém fordult. – Nincs semmi baj csak én vagyok. – adtam egy puszit a homlokára, erre megnyugodott és visszatért az álmok országába.  Egészen a hátát simogattam, amíg el nem aludtam és arra gondoltam, hogy milyen szerencsés is vagyok. Szerető családom van, olyan munkahelyem ahol sikerek érnek és van egy szerelmem.