11.rész

Sziasztok!

Na hoztam az új részt. Remélem tetszik,örülnék valamilyen visszajelzésnek. Ha nem kapok akkor sem leszek nagyon szomorú, mivel látom a látogatottsági számokat és egyáltalán nem rossz.
Akkor gondoljunk Sebre holnap reggel. Szorongasson meg mindenkit!
Puszi:
            Réka


11.rész: 

Elina sz.:

Megcsókolt. Nem hiszem el! Meg azt sem, hogy elmertem mondani neki. Nem utasított vissza. Éppen átöleltem, amikor kicsapódott az ajtó.

-        Seb nem láttad Ellie-t? Azt mondták itt van…- mondta apa erre pedig szétreppentünk, meg próbáltam elhúzódni, de Sem nem engedte el a kezem.- Ellie te itt? Az előbb Te és Sebastian? Már megint lemaradtam valamiről?

-        Mi…- kezdtem volna bele, de Sebastian a szavamba vágott.

-        Christian.

-        Az a nevem. –jegyezte meg apa cinikusan.

-        Tudom.  Na, ez pontosan az, aminek látszik. Megcsókoltam a lányod.

-        Ő pedig nem ütött meg?- kérdezte felvont szemöldökkel.

-        Nem. Sőt…- mondta kaján vigyorral.

-        Elég! – kiáltottam fel. – Ha nem vennétek, észre itt vagyok! Apa majd én elmondom. Neked pedig, szia!- mondtam, elengedtem a kezét és egy puszit nyomtam a szája sarkába. Elhúzódtam és megragadtam apa kezét. – Gyere, egy fontos dologról kell beszélnünk!

-        Kettőről. –kotyogott bele Seb.

-        Jó akkor kettőről!- sóhajtottam fel mikor kimentem a szobájából. Már egy ideje csendben sétáltunk, amikor valaki utánunk kiáltott.

-        Lina!

-        Igen?- fordultam vissza.

-        Mikor végzel ma?- kérdezte Seb.

-        Nem tudom, apuval akartam menni. Miért?

-        Ok! Én ma 5-ig vagyok, megvársz?

-        Miért is?

-        Mert elvinnélek Londonba vacsorázni, utána meg haza!

-        Jó! Akkor, 5-kor lent?- kérdeztem tőle mosolyogva.

-        Már alig várom. felelte

-        Sebastian Vettel! – harsant fel egy 3. hang is. – Már 1 órát ellogtált az edzésből! Ezért ma duplamunka jár. – szólt neki Heikki.

Miután mindketten eltűntek, folytattuk az utunkat apa irodája felé. Rengetegen köszöntek, ám ő némán sétált tovább mellettem. Néha azt vettem észre, hogy figyel. Más lennék? Ennyit változtam volna Seb miatt, ilyen rövid idő alatt? Épp ezen gondolkodtam, amikor végre megszólalt.

-        Gyere kicsim! – majd kinyitotta az ajtót és betessékelt rajta

-        Már alig várom!- mondta ő.

-        Sebastian Vettel!- harsant fel egy harmadik hang.- Már egy órát elhenyéltél az edzésből! ezért ma dupla munka jár- szólt oda neki Heikki

Miután Sebastian és Heikki is eltűntek, lassan és csendben folytattuk utunkat apu irodája felé. Rengetegen köszöntek ránk az úton ám ő egy szót sem szólt csak csendben jött mellettem. Néha azt vettem észre, hogy méreget, mintha valami más lenne rajtam. Megváltoztam volna? Más lennék a szerelemtől? Éppen a gondolataimban kalandoztam, amikor is apu megszólalt:

-        Gyere kicsim!- szólalt meg hirtelen, kinyitotta az ajtót és betessékelt rajta. Amikor beléptem olyat láttam az asztalon, amit már régen nem.

-         Ezt nem hiszem el! Ez most komoly?- kérdeztem mosolyogva, mert az asztalon ott volt a mi kettőnk titka! Egy gőzölgő bögre állt ott, amiben forró csoki volt tejszínhabbal és csokival. Ez volt a kettőnk titka, ezt ittuk, amikor csak ketten voltunk. Hivatalosan senki nem tudott róla bár akármerre jártunk a világban a hozzávalóink mindig megvoltak.
-        Még emlékszel rá.- kérdeztem hitetlenkedve.
-        Hogy felejthettem volna el a mi közös „titkunkat”? Na, gyere csüccs le és meséld el a történeteidet!
-        Melyikkel kezdjem?
-        Amelyikkel szeretnéd!
-        Na az első: igazából azért jöttem mert az újság terjeszkedni akar. Új vizekre evezünk ugyanis összevonjuk a gasztronómiát a sporttal.  vezetőség úgy döntött a Forma-1-gyel kezdünk. Lesz egy rövid összefoglaló az elején, ami a futamról fog szólni után pedig egy ismertető a hely gasztronómiájáról. A főnökeim úgy döntöttek hogy kell egy utazó közvetítő és miattad engem választottak!-  ferdítettem el egy kicsit az igazságot.
-        Ez azt jelenti, hogy velünk utazol?
-        Igen- húztam el a szót- de kellene egy csapat, aki befogad.
-        Mi szívesen látunk! Gondolom, a másik Sebastianhoz kapcsolódik és ahhoz, ami Új-Delhiben történt!- szólt határozottan apu.
-        Te honnan tudsz erről?
-        Az teljesen lényegtelen! Tudom és kész, de megtennéd, hogy folytatod!
-        Na akkor, mint azt tudod ma hozzád jöttem, de találkoztam vele. Megbeszéltük ami történt és mindketten úgy gondoljuk, hogy akár ez még barátságnál is több lehet!
-        Akkor együtt vagytok?
-        Nem, előbb udvaroljon!
-        Ja akkor ma még csak randevúztok?
-        Igen, bár nem tudom hova megyünk!
-        Ne aggódj biztos jó helyre mentek.
-        Te apa! Téged nem zavar, hogy találkozgatunk?
-        Nem ez a ti dolgotok.
-        Köszönöm.
Miután megbeszéltük, amit kellett még sokáig az irodájában voltunk és csak úgy meséltünk egymásnak. Apu rengeteg, olyan dolgot mesélt, amit be tudok építeni később a munkám során. Délután 5-re kint voltam a gyárépület előtt. Nem voltam hajlandó rá várni a recepción. Mikor kimentem Seb már ott állt egy fehér Infiniti előtt.
-        Hölgyem! Elvihetem Londonba? – kérdezte meg, majd meghajolt és kinyitotta nekem az ajtót.
-        Uram! Ön igazán kedves. Köszönöm, elfogadom az ajánlatát – mondtam és beszálltam a kocsiba. Elindította a kocsit, majd miután kiértünk rálépett a gázra, én pedig rá kiáltottam. – Seb!
-        Tessék?- kérdezte, majd felém fordult és továbbra is a gázon taposott.
-        Nem azért, de nem a pályán vagy. Nem kellene száguldani és az Isten szerelmére ne engem nézz, hanem az utat! – erre ő kinevetett.
-        Jó!- lassított egy kicsit. – Apukád mit szólt?
-        Semmit, csak annyit, hogy ő nem fog beleszólni. Egyébként mennyit kellett ma miattam pluszba dolgoznod?
-        Hááát… elég sokat. - majd megfogta a kezem. – De megérte. Egyrészt eljössz velem ma randizni, másrészt többet ehetek. – mondta ezt vigyorogva.
Egész úton beszélgettünk. Mindenről. Megismertük egymást, már amennyire lehet ennyi idő alatt. Megtudtam,hogy van egy lakása Londonban a munka miatt, egy új háza Walchvil-ben és vett egyet Heppenheim-ben, hogy a mikor a szüleinél van, ne rajtuk „élősködjön”. AZ anyukája kicsit mérges is volt rá e miatt, de később belátta, hogyha bővül a család egyszerre ennyi embert, nem tud elszállásolni. Ja és mindenhol van autója, nem mintha ez annyira megerőltető lenne számára. Emellett alapítványokat támogat. Sőt most hozott létre egy újat az árvák megsegítésére és nemsokára elkészül az új Manheim-i árvaház, az ő támogatásával, ami a Dorothea nevet kapta az egyik ükmamája után.

-        Egyébként hova megyünk enni?

-        A La Comte nevű kis francia étterembe. Nem a tradicionális francia konyha, inkább csak az ország konyhájának hatása érezhető.
-        Honnan tudsz te ilyeneket?
-        Ez legyen az én titkom. – mondta majd leállította a kocsit, egy eldugott kis helyet láttam. Nagyon bájos és hangulatos helynek tűnt még kívülről is. Amikor beértünk, egy pincér fogadott minket.
-        Bonjour Monsieur, Madmoiselle! Pierre vagyok. Miben segíthetek? – a pincér egy idős bácsi volt, a beszédén csak egy kicsit érződött az akcentus.
-        Vettel névre van foglalásunk.

-        Á! Önné a csendes és feltűnésmentes hely.
-        Igen.
-        Akkor kérem, kövessenek. – elindultunk utána és egy csendes kis helyre vezetett, ahol csak mi voltunk. Nagyon romantikusan volt berendezve. Mindenütt gyertyák voltak.

-        Köszönjük. –mondtuk, majd leültünk.

-        Hozhatok inni valamit?- kérdezte és letette elénk az étlapot.
-        Én egy pohár almalevet kérnék.
-        Én pedig valami forró italt. –mondtam.
-        Ha ajánlhatom, van nagyon finom forralt bor levendulával, a ház specialitása.
-        Az nagyon jó lesz. – mondtam, majd elment. Ez alatt Seb már rég az étlapot böngészte. Én is elkezdtem nézni és megkérdeztem tőle.
-        Mit eszel?
-        Eszem sajtkrém levest cipóban, ratatouille-t grillezett borjú bélszínnel. Valamint vacillálok a desszert ügyében.
-        Heikki miatt?- majd elkezdett bólogatni. – Tőlem biztos nem tud meg semmit.
-        Akkor baracklekváros-levendulás palacsintát eszem. Te?
-        Kérek egy francia hallevest, tintahallal, rákkal, kagylóval és pirítóssal. Provance-i lazac steaket sajtos-tejszínes burgonyapürével és spenót salátát. Desszertnek pedig levendulás-csokis szeletet mandula forgáccsal.
-        Jól hangzik. Kapok majd belőle?
-        Ha te is adsz a tiedből, akkor talán. – mondtam nevetve. Mikor a pincér kihozta az italainkat, mi leadtuk a rendelést. Egész este nevettünk és beszélgettünk. Olyanok voltunk, mint a rossz gyerekek. Beleettünk a másik tányérjába és nem hagytuk békén egymást. Rég nem éreztem magam ilyen jól. Miután Seb fizetett, azt vettük észre, hogy szinte már csak mi vagyunk az étterembe. Nem is csoda eléggé elszaladt az idő. Miután a lakásomhoz értünk, Seb is kiszállt velem és egészen az ajtóig kísért, nehogy eltévedjek. Időközben elkezdett esni a hó. – Köszönöm szépen a vacsorát. Rég nem éreztem magam ilyen jól.

-        Én köszönöm, hogy eljöttél velem.

-        Akkor jó éjszakát. –mondtam majd csalódottan elindultam befelé. A kulcsom már épp a zárban volt, amikor meghallottam a nevem.
-        Lina várj!
-        Igen?- fordultam vissza reménykedve.
-        Kérdezhetnék valamit?
-        Persze.
-        Lennél a barátnőm?
-        Nem azért, de annyit még nem randiztunk.
-        Ez volt az 5.
-        Ezt hogyan raktad össze?
-        Az 1. a monzai beszélgetés, a 2. a repülőúti társas. – mondta majd egyre közelebb jött, de én közbe vágtam.
-        Arra gondolsz, amikor majdnem megöltük egymást?
-        Lényegtelen. Kell lenni egy, olyan randinak is. folytathatom? – bólintottam egyet. – A 3. a gála, ahonnan megszöktél. A 4. ma a szobámban, amikor beszélgetünk. Az 5. pedig a vacsora volt. – az utolsónál már éreztem a leheletét az arcomon. –Mi a válaszod?
-        Nem tudom, erre mit lehetne felelni.
-        Egy igenben reménykedhetek?
-        Igen.
-        Akkor mi a válaszod? – nem esett le neki az előbbi válaszom. Ekkor kezdtem el kacagni. Láttam megváltozni a kifejezést az arcán ahogyan leesett neki.
-        Igen, igen, igen.

Majd megcsókolt, az a csók mesés volt, ott a szakadó hóesésben az utcai lámpák fénye alatt. Tudtam, hogy új szakasz kezdődik az életemben.