8.rész

Sziasztok!

Itt lenne a legújabb rész remélem mindenkinek tetszik. Remélem a múlt heti rész is tetszett és mivel nem írtatok semmit, attól félek, hogy nem nyerte el a tetszéseteket. Eddig mindig volt 1-2 hozzászólás, most meg semmi. Mint már írtam én NEM fogok komment határt szabni, de azért örülnék valamilyen visszajelzésnek.

A mai részt az unokanővéremnek, Ale-nek ajánlom. Köszönöm a segítséget

Puszi:

            Réka

 UI.: Szorítsunk egész hétvégén Seb-nek!

8.rész

Sebastian sz.:

Mikor felnéztem nem hittem el amit látok. Elina állt ott egy meseszép ruhában. Azt eddig is tudtam, hogy szép, de hogy ennyire. Nem is szép inkább gyönyörű. Meseszép. Nem tudom meddig nézhettem, amikor megszólalt mellettem és azt mondta.

-        Csukd be a szád még valami belerepül.

-        Nagyon szép vagy!

-        Köszönöm!

-        Mehetünk gyerekek?- kérdezte Christian.

-        Persze. Szabad lesz hölgyem. – és felé nyújtottam a kezem.

-        Jaj de kedves uram! Önnek bármikor. – válaszolta mézes-mázosan.

-        Istenem ebből még mi lesz. –mondta Nora és megfogta a fejét.

-        Miért, mi csak kedvesek vagyunk egymáshoz!

-        Igen, de közben minden az arcotokra van írva.

-        Akkor megpróbálunk jobbak lenni! Rendben?- mondta Ellie és rám nézett.

-        Felőlem jó. –mondtam és megrántottam a vállam.

Beszálltunk az autóba, ami a helyszínre vitt minket. Velünk jött még Mark és Jenson is a másik 2 dobogós. De én egész úton csak őt bámultam. Nem tudtam levenni róla a szemem. Gyönyörű volt. Az egyszerűségével minden tekintetet magára vonzott, habár ő ezt nem vette észre. Szinte tudomást sem vett róla csak nézett kifelé az ablakon. Csak akkor nézett fel, amikor Jenson megkérdezte.

-        Mit mondok a sajtónak, miért a főnököd lánya kísért el?- szegezte nekem a kérdést.

-        Erre nem is gondoltunk. – mondtam.

-        Remélem nem okozok bajt. –mondta és elkezdte tördelni a kezét.

-        Ugyan! Még TE teszel szívességet, azzal, hogy elkísérsz. – mondtam és megfogtam a kezeit.

-        Nem lesz semmi baj.- biztatta Mark is.

-        Végig velem jössz, ha rákérdeznek, elmondjuk, hogy barátok vagyunk.– itt csúnyán nézett rám – Most mondjuk azt, hogy néha megölnénk a másikat?

-        Na abból jó kis címlap sztori lenne. – mondta Jens, aki szintén kapott egy ronda nézést. – Nem mondtam semmit.

-        Ha meg nem kérdeznek, csak úgy bemegyünk.

-        Nem lesz semmi baj. –mondogatta magában Ellie mantraként.

Pár perc elteltével megérkeztünk. Nem nagyon akartunk kiszállni. Mark magára vállalta, hogy ők kezdik a „felvonulást”, őt követte Jenson és Jessica, már csak mi maradtunk, amikor megszorítottam a kezét.

-        Gyere, ideje mennünk! Nyugi nem lesz baj, csak mosolyogjunk. – mondtam kiszálltam a kocsiból, majd őt kézen fogva segítettem ki.

Innentől kezdve elkezdtek záporozni a kérdések, habár inkább csak fotók szoktak készülni. Egynémely kérdés igen odavágott. Aztán ami kiütötte a biztosítékot: „Sebastian ilyen gyorsan elfelejtette Hanna-t ? Miért nem vele jött? Miért a főnöke lányával jelent meg? Biztos akar lenni a csapat támogatásában és az egyes számú pilóta státuszában?” Ennél a kérdésnél kinyílt a bicska a zsebembe. Szívem szerint odamentem volna, hogy leüssem a riportert. De Ellie visszafogott, hogy ne tegyek hülyeséget. Ezután fényképezkedtünk együtt és külön is. Meg kell, hogy mondjam büszke voltam, hogy ő a kísérőm, hiszen miután beléptünk a terembe rengeteg férfi szem tapadt rá. Egy részt örültem, hogy velem van, másrészt féltékeny voltam, hogy mások is szemet vetettek rá. Leültettek minket, a helyünkre. Elkezdődött a vacsora láttam rajta, hogy van mondani valója bőven.

-        Kisasszony van mondani valója a vacsorával kapcsolatban? Elégedett? –kérdeztem tőle.

-        Többé-kevésbe.

-        Hogy-hogy?

-        Az adagokkal van bajom.

-        Miért?

-        Nem szeretem ezt az adunk egy kis kaját, de nem annyit, hogy jól lakjál.

-        Szerintem nem azért jöttünk, hogy jóllakjunk.

-        TE, nem azért jöttél. Én azért többet vártam.

-        Miért?

-        Nézz körbe. Mennyi pénzt kidobtak ezért. Csupán egy estére. Ez a rengeteg dísz kukába megy az ételek is. Szerintem nem kéne messze mennünk, hogy éhező gyerekeket találjunk.

-        Újabb dolgokat tudtam meg rólad.

-        Mit?- kérdezte miközben félre döntötte a fejét.

-        Nem szereted a pazarlást és szereted a gyerekeket.

-        Hát igen. De most maradjunk csendben. Ti jöttök. – a ceremónián felhívták Markot átadták a díját, majd következett Jenson. Aztán bemondták:

-        Most pedig jöjjön 2011 világbajnoka, minden idők legfiatalabb világbajnoka Sebastian Vettel. -

elkezdődött a taps és kimentem átvenni a trófeát, immár másodszor. Büszke voltam arra, amit elértem. Utánam jött Christian aki átvette a csapat nevében a trófeát, a mi asztalunknál hatalmas taps tört ki. Miután vége lett lementünk a színpadról és visszaültünk a helyünkre. Miután leültünk Ellie hozzám hajolt és megpuszilta az arcom.

-        Ezt miért kaptam?

-        Gratulálok.

Utánunk még jöttek a többiek miután vége lett a ceremóniának kint egy kis fogadás várt minket. Felálltunk az asztaltól és kimentünk. Többen odajöttek gratulálni köztük Jean Todt is aki megjegyezte, hogy a kísérőm milyen elbűvölő teremtés. Majd felvilágosítottam, hogy ő Elina Horner. Szegény ember köpni-nyelni nem tudott. Nem tudott túljutni azon, hogy a kislány, akit 5-6 éve látott felnőtt nő lett. Miután ő elment megérkezett ő a Nagyfőnök azaz Bernie Ecclestone.

-        Szervusz, Sebastian nem mutatsz be a bájos kísérődnek?

-        De természetesen. Bernie, hagy mutassam be Elina Hornert. Elina ő itt a Bernie Ecclestone .

-        Nem kell bemutatni. Hisz kevés az olyan, ember aki nem ismeri Mr. Ecclestone nevét.

-        Tán csak nem Christian Horner lányához van szerencsém?

-        De Én vagyok teljes életnagyságban személyesen.

-        Okos lány vagy és csípős a nyelved. Kellenének az ilyen emberek a Forma1-be. Kevesen vagyunk. Át lehetne csábítani a száguldó cirkuszhoz?-kérdezi mosolyogva.

-        Ön nagyon vicces Mr.Ecclestone. – mondta Ellie.

-        Én nem vicceltem. Mi a foglalkozása?

-        Gasztronómiai újságíró vagyok . A brit Gourmet magazinnál vagyok író, egyelőre, csak kisebb írásaim jelentek meg.

-        Azaz újságíró. Hmm. Nagyon jól jönne nekem is egy. Egy, olyan, aki tudja mi az igazság, és akivel én is szívesen dolgoznék.

-        Nagyon megtisztelő Mr. Ecclestone, de jelenleg elégedett vagyok az állásommal.

-        Jó, de ha nem lesz, munkája engem ne felejtsen el. Sebastian, Elina. – mondta majd elment.

-        Na jó ez aztán tényleg hihetetlen. – mondtam és kitessékeltem őt az erkélyre, mivel kezdett meleg lenni a fogadáson.

-        Miért mi ebben, olyan hihetetlen?- kérdezte és nekidőlt a korlátnak, szerencsére senki nem volt ott rajtunk kívül.

-        A nagyfőnök nem mindenkivel, ilyen közvetlen. – mondtam és hátrasimítottam egy hajtincsét, ami az arcába lógott.

-        Jaj, ne mond már. – miközben ezt mondta elpirult.

-        Ugyan Lina ne szabadkozz már.

-        Hogy hívtál?

-        Linának.

-        De miért?

-        Azért, mert az Ellie, olyan kislányos és te határozottan nem vagy kislány. – mondtam és elé léptem

felemeltem a fejét és megcsókoltam. Tudtam, hogy nem szabadna, de ezt akartam tenni azóta, hogy megláttam az este. Először tiltakozott, majd ellazult és éreztem a kezeit a hátamon, majd egyszer csak ellökött magától. A szemében csillogott valami, amit nem tudtam mire vélni.

-        Seb ezt nem szabadott volna megtennünk. –mondta majd a szájához ért. – Ne haragudj, ez nekem nem megy. – mondta majd elviharzott.

Utána akartam menni, de valaki megállított. Mire végeztem ő már eltűnt. Gyorsan visszamentem a szállodába, hátha még el tudom kapni, de ott a recepciós egy nem akart hírrel várt. Elina Horner kijelentkezett, repülőjegyet szerzett és elhagyta a szállodát. Sőt elhagyott mást is. Engem.